A Muso Shinden Ryu Iaido nevét, alapítója, Hojo Jinsuke Shigenobu látomásának köszönheti, melynek hatására iskoláját megalapította. Az iskola, megjelenése óta (XVII.sz) hosszú fejlődésen ment keresztül, mai formáját az 1930-as években Nakayama Hakudonak köszönhetően nyerte el.

Az Iaido célja, amint azt az eddigi mesterek hangsúlyozták, nem csupán a gyakorló harci tudásának, hanem szellemi fejlődésének tökéletesítése.

Tágabb értelemben az Iaido, a harmonikus élet útját jelenti, ember és ember; ember és világegyetem mindig megújuló harmóniáját.

A gyakorlás során bokent (fakard), és iaitot (kard) használunk. A fegyverrel történő gyakorlás nagy és állandó figyelmet, tudatosságot kíván.

Az Iaido gyakorlása, a Muso Shinden Ryu alapjainak elsajátításával, az egykezes (Katate nuki uchi) és a kétkezes vágások (Morote nuki uchi) tanulmányozásával kezdődik. Ezt követik a katak sorozatai. A Shoden sorozat, amely az Omori Ryu 12 kataját tartalmazza, majd a Chuden sorozat, a Hasegawa Eishin Ryu 10 katája. A sort az Okuden technikai csoport zárja, 8 ülésből és 11 állásból végrehajtandó gyakorlattal.

A technikák alapja, a tökéletes testi - szellemi - lelki összhang megtartása melett, a kard kirántása és a vágás összehangolása; mindennek egyetlen mozdulattá válása.

A technikák hat fő motivum köré csoportosulnak:


  • Nuki tsuke: kard kirántása
  • Séme: közvetlen fenyegetés
  • Furi kaburi: kard felemelése fej főle
  • Kiri Tsuke: végső vágás
  • Chiburi: vér eltávolítása a pengéről
  • Noto: kard visszahelyezése a hüvelybe

Muso Shinden Ryu Iaido

  • Mu: látomás, álom
  • So: gondolat, ötlet
  • Shin: Isten
  • Den: gyökér, (forrás)
  • Ryu: (folyás), iskola
  • I: jelen lenni, a jelenben létezni
  • Ai: összehúzás, koncentráció
  • Do: út

Mai ismereteink szerint Hojo Jinsuke Shigenobu-t, vagy másik nevén Hayashizaki Jinsuke Shigenobu-t tartjuk a Muso Shinden Ryu megalapítójának.

Az életéről meglehetősen keveset tudni, és számos történet kering róla melyeknek igazságtartalmát nehéz bizonyítani. Úgy tudni, hogy a Sagami (Shoshu) tartományban született, valamikor a 16. század közepén talán (1546 - 1621). 21 évesen elment egy Shinto szentélybe és 100 napot töltött ott. Az ott megtapasztalt látomások miatt fejlesztette ki a batto-technikákat, ahol a kard elővétele, és a vágás egy mozdulat(ekkor vette fel a Hayashizaki nevet). Stílusát Shimmei Muso Ryu-nak nevezte.

Ez a stílus több különböző néven volt ismert: Junpaku Den, Hayashizaki Ryu, Shin Muso Hayashizaki Ryu, Shigenobu Ryu stb. Ez volt az első rendszerezett iai iskola, bár hasonló technikákat, már számos régebbi kenjutsu iskola is oktatott. (Később a Mutsu tartományban élt Japán északi részén, utazásai során számos tanítvány csatlakozott az iskolájához. A pontos technikák, amiket oktatott nem maradtak meg, de ezek valószínűleg viszonylag egyszerű (világos), a gyakorlatias, a küzdelmekben alkalmazható technikák voltak.) Később a tanítványai a Shin Muso Hayashizaki Ryu nevet adták az iskolának. Hayashizaki erősen hangsúlyozta a gyakorlás szellemi oldalát.

Úgy tudjuk, hogy 1616-ban 73 éves korában második Japánban tett utazása során eltűnt. A technikái (hatása) alapján számos iskola alakult ki.

Halála után a Shinmuso Hayashizaki Ryu iskolát Tamiya Taira-no-Hyoe Narimasa folytatta, akiről azt mondják, hogy Tokugawa Ieyasu (egykori shogun), Hidetada és Iemitsu tanára volt. Ő sokat tett az iskola népszerűsödéséért.

Őt követte Nagano Murakusai Kinro - a harmadik Soke -, Momo Gumbei Mitsushige - a negyedik Soke -, Arikawa Shozaemon Munetsugu - az ötödik Soke -, Manno Danuemon Nobusada a hatodik Soke.

A hetedik Soke Hasegawa Chikara no Suke Eishin, Nobusada tanítványa volt (Hayashizaki Ryu) Edo-ban a Kyoho ídőszakban (1716-1735). Kivételesen nagy tehetségű kardvívó volt. Úgy tudjuk, hogy számos technikát átalakított, és megalkotta a saját iskoláját, melyben a kard éllel felfelé az övben helyezkedett el. Ezt a stílust Muso Jikiden Eishin Ryu-nak nevezte, (és visszavitte a Tosa területre). Ezeket a technikákat máig ismerjük.

A kilencedik Soke Hayashi Rokudayu Morimasa, aki Yamanouchi Toyomasa, a negyedik Hanshu (a tartomány irányítója) hűbérese volt, amíg Edo-ban élt tanulmányozta az Eishin Ryu lai a nyolcadik Soke Arai Seitatsu tanítványaként. Tanulmányozta még a Shinkage Ryu-t Omori Rokuro Saemon Masamitsu irányítása alatt, aki kialakította ki Iai egy olyan rendszerét, amit seiza-ból gyakorolnak (Zashiki), és megranította ezt Hayashi Morimasanak, aki később beillesztette ezt a Muso Jikiden Eishin Ryu iskola tanításaiba. Ezt máig Shoden Omori Ryu-ként ismerjük.

A kilencedik Soke után egy szakadás következett be, és két iskola (ág) jött létre. Ezek: Shimomura ág (Shimomura-ha) és a Tanimura ág (Tanimura-ha).

A ma ismert formájában az 1900-as évek elején jelent meg a Shimomura-ha tizenhatodik Soke-jának, Nakayama Hakudonak köszönhetően. Nakayama Hakudo, aki a kendo és az iaido tanulmányozásának szentelte életét - ismerte fel, hogy a klasszikus iskolát egy új formában kell terjeszteni a változó világban. Tanulmányozta a Muso Jikiden Eishin Ryu-t a Tosa területen a Shimomura-ha tizenötödik Soke-ja Hosokawa Yoshimasa, és Tanimura-ha tizenhetedik Soke-i Morimoto Tokumi tanítványaként.

Maga Nakayama Hakudo alkotta meg az Omori Ryu Inyoshintai néven ismert technikáját. Más mesterekkel összefogva ő alakította ki az iskola katait, felhasználva az Omori Ryu és az Enshin Ryu technikáit. 1933- ban Muso Shinden Ryu Batto-Jutsu lett az iskola neve, amely később, Nakayama Hakudo utolsó éveiben Muso Shinden Ryu Iaidora változot

Nakayama Hakudo hangsúlyozta, hogy karddal való gyakorlást, nem gyakorlati alkalmazás, hanem az önfejlesztés eszköze.